Szellemelengedes.hu
236  A gyermekem beteg?

Egy aggódó anya keresett fel minket. Azokban az esetekben ahol az anya olyan gyermeke iránt aggódik, aki felett már nem gyakorolja a szülői nevelést (pl. a gyermek már 25 éves)… kevésbé vagyunk sikeresek, ha azt amit teszünk a gyermek ellenzi. Azonban egy kisgyermek esetében a szülő teljes felelősséggel tartozik a gyermek felé…. döntéseket helyette hoz meg.
Ez esetben is így történt.
Az elmondás szerint a család az ingatlanban feszülten érzi magát, és ha valóban pihentető alvásra vágynak, akkor az éjjelt egy rokonnál kell tölteni.
A gyermek furcsa kirohanásokkal „kezelte” dackorszakát, mely már a szülő szerint sem fért bele a „normális” jelzőbe.
Kirohanásai alatt a gyermek tekintete megváltozik, ránézésre is érezhető látható, hogy mint ha nem is az Ő gyermekük lenne.
Internetes keresgélés során találtak ránk és kérték a segítségünket.
Több szertartást végeztünk el melynek eredményéről az anya 1 hét múlva számolt be. Volt egy furcsa ragaszkodás a családon belül egy nem olyan rég elhunyt szerettük felé is mely sikeresen oldásra került, és a lélek haza találhatott a fénybe. A lényeg a házban tartózkodni kellemes a kirohanások megszűntek. A szituációk kezelése normál kezelhető mederbe tért vissza.


235 A szertartás csak áttételesen segít

Ezúttal egy fiatalembernek volt szerencséje a szerencsétlenséghez. Úgy az egész utóbbi pár évét árnyékként mindig fedte a dolgok általános rossz kimenetele.
A történetben volt cigányasszony ki átkozódott, és volt jósnő is aki a fiatalember szemében hitetlennek tűnt, ki próbált segíteni az életén.
A fiatalember hozzánk fordult és végeztünk el rajta szertartásokat. Az, ahogy eltudtuk mondani lelkének jelenlegi állapotát és megakadásainak okát a fiatalember hite felénk megnőtt és amit mondtunk valódi megértéssé alakult és sok mindent sikeresen le tudott tenni a múltjából.
A szertartások is segítettek, de a külső lélekszemlélő hozzáállás ez esetben többet segített a kézifék kioldásában.


234 Minden tönkremegy

Ez igaz fizikai dolgokra és a mentális világra. Elektromos dolgok mennek tönkre, vízvezeték törik odahaza, elfolyik az életkedv, befelé fordultság, depresszió. Ezt a rövid jellemzést kaptuk, aminket felkeresőtől. Egy pár éve semmi nem jön össze sem üzletileg, sem párkapcsolatilag. Volt sejtés hogy egy régebbi párkapcsolat képes akár sötét dolgokhoz is nyúlni.
A fentiekben soroltaktól kívánt megszabadulni a minket felkereső fiatalember és kért, hogy próbáljunk meg Neki segíteni.
Szertartásokat végeztünk távolról melynek eredménye a depresszióból való „kiemelés”. Furcsának tűnő összefüggés, de tudom, ha az ember belsője,valós énje változik akkor változik a világ. Szóval a hangulati változás eredményeképpen egy üzleti lehetőség is körvonalazódott.


233 Szellemek az új ingatlanban-S.O.S.

Egy pár egy új helyre költözött, és költözésük utáni 3. napon elkezdtek furcsa dolgok történni az ingatlanban.
Már a beköltözéskor is érezhető volt egy figyelnek érzés, amire addig nem is figyeltek annyira, míg nem egyik este a fürdőben való tartózkodás során a fogasra felakasztott törölköző elkezdett magától himbálózni.
Az ijedtség ekkor már egy kellemetlen érzetet adott az új ingatlannak, amit egy papucsos csoszogás szerű hang és ajtócsapkodás tett egyértelművé, hogy lakásuk, bizony szellemjárta hely.
Személyes beavatkozásra kértek fel Minket a feladatra, amit S.O.S. jelleggel kértek, minek eleget is tettünk azonnali több száz kilométeres utazással.
A szertartásunk utáni tesztidőszak a pár nagy megelégedettségére sikeresen zárult.


232 Űrlény szerű lény

Egy kisgyermek pszichiátriai gondozásra szorult éjszakai hiszti rohamai miatt. A kiváltó ok a gyermek szerint egy furcsa alak, akit el is nevezett bobó-nak. Űrlényszerű bácsi ül esetenként az ágyánál és mondja a kisgyermeknek, hogy el akarja vinni a testvérét.
A gyermek emiatt éjszakánként nem is aludt riadva rohant át a szülőkhöz, akik ezt megelégelték és kérték az orvostudomány segítségét.
Az intézeti kezelés alatt a gyermek megnyugodott, gyógyszeres kezelést kapott. A jelenségek viszont visszatértek, ahogy a gyermek ismét a családi házban aludt.
Keresgettek megoldást az interneten és így találtak ránk.
Személyes találkozásunk alkalmával a házban és a személyeken tisztító szertartásokat végeztünk el, melynek eredményéről az anya pozitívan számolt be….a bobó már nem jelentkezett többet!


231 Sérült gyermek

Több esetünk volt már sérült gyermekkel. Sajnálatos módon a kísértet világ előszeretettel „lebzsel” a sérült gyermekek körül.
Ez esetben is így volt, a gyermek kirohanásai, agresszivitása még a betegség tudatában is nagyon furcsa volt. Kívántak tenni velünk egy kockázatmentes próbát hátha már valamitől jobban lesz a gyermek. Eddig a pszichológus és a természetgyógyász sem tudott tenni semmit sem.
A szertartásokat távolról végeztük, melynek hatása a visszajelzés alapján a gyermek lenyugodása, kommunikációjának javulása volt. A gyermekkel voltak megszállók melyek hazasegítése is hozzájárul hogy a tanulmányi dolgok jobban menjenek.


230 Az 50 éves házban ott maradt a volt tulaj

Egy család keresett fel megelégelvén a pár áve vásárolt ingatlanban folyó „dolgokat”. A bejárati ajtó leesett (eddig talán a legnehezebb tárgy, aminek mozgásáról tudomásunk van), a csap magától megnyílik és ömlik a víz, magától bekapcsoló és kiégő mikrohullámú sütő…. előre megálmodott szerencsétlenség, ami be is következett (ezek közül leginkább kakukktojás számunkra a legutolsó).
Mindemellett odahaza érezhető egy befelé fordultság a pár minkét tagja részéről. Többször keltek már ziháltan levegő után kapkodva.
A nagy távolság miatt költséghatékony és számukra kockázatmentes megoldás volt a távoli segítségadás.
A távoli szertartásokat elvégeztük melynek eredményéről pár nap múlva számoltak be pozitívan. A hangulatuk pozitív irányban változott, és az ingatlanban tartózkodás kellemessé vált.


229 Megnyitnak a szellemek!

A minket felkereső hölgy ezt halotta…. valaki a semmiből a fülébe súgta. A hölgy többször riadt már rémálomból kelvén, és többször érzett már az ágyban egy lefelé irányuló húzást.
A hallottakat megelégelve keresett minket a hölgy és kért segítséget. A személyes találkozó nem volt megoldható mivel egy szomszédos országban dolgozik a hölgy.
A szertartásokat távolról elvégeztük, minek eredményeit most „teszteli” a hölgy… eddig elégedetten. Mi tudjuk, hogy a fentiekben említett dolgok a szertartások által orvosolva lettek!


228 Valaki kilökik a kávét a kezemből!

Egy hölgy uszító gondolatokat hall az üres házban.  Agresszívvé vált, kifordult Önmagából és mindenütt csak a hibákat keresi, holott nemrégiben nem ilyen volt.
A hölgynek volt dolga a megbocsátással és megértéssel, amit pótolva a szertartásunk sikeres. Több halott hozzátartozó volt a hölgy aurájában, akik így kívántak „segíteni” a hölgynek!


227 Gyermek látja ismét a szellemet

Egy fizikailag Tőlünk nagyon távol lévő ház tisztítására kértek fel minket. A ház már régebb óta üresen állt, mikor nemrégiben a tulajdonos ismerősek számára adta oda ott lakás céljára. Az új család nagyon fiatal gyermeke lát elsuhanó „bácsit” és az érzet is a lakásban nagyon rideg.
Távolról végeztük el a szertartást és kértük keressenek, ha probléma lenne a továbbiakban. Azóta nem hívtak Minket:)



226 Eltűnnek dolgok.

Egy hölgy keresett fel, hogy idősebb édesanyjánál furcsa dolgok történnek. A mama odahaza folyamatosan érez egy büdös szagot, ami semmiféle takarítás, szellőztetés hatására nem múlik, eredete ismeretlen.
Villanykapcsolgatás van, és ami a legfurcsább dolgok tűnnek el úgy, hogy nem is lesznek meg. Tűnt már el kulcscsomó, 500gramm paprika, és kisebb tárgyak eszközök főleg a kamrából, szinte naponta.
Rövid nyomozásunkkal kiderült mely halott hozzátartozó is okozza a fenti történéseket. A szertartások hatására és ebben az esetben is egy hosszasabb beszélgetés hatására a dolgok hála Istennek megszűntek.


225 Zsibogás a testemen.

Egy új ingatlanba költözés után 1-2 hétre jelentkeztek egy Úrnál a következők: Zsibogás a testen ami körbe futkos, érzi hogy annak ellenére hogy egyedül él, valaki mellé fekszik az ágyba és nem hagyja aludni.
Az Úr sokszor kiabál is a lénnyel/lényekkel, akik közül valaki szót fogad valaki nem.
Sajnálatos módon az ingatlan temetőhöz is közel fekszik.
Távolról végeztük el a szertartást melynek eredménye érezhető volt, de akadt a holt lelkek közt valaki, aki a mutatott szép dolgok ellenére is inkább maradni akart az Úr közelében!
Ezekben az esetekben tüzetesen meg kell vizsgálni milyen volt a kapcsolat az elhunyt és élő közt, volt e olyan ügy ami nem zárult úgy ahogy szerették volna (harag, meg nem bocsátás, vagy ragaszkodás, amin nem engednek). Ezen esetekben egy mély beszélgetés és megértések átadása ami szükséges még a szertartásaink mellé, melyek csak személyesen lehetségesek.
A helyzet nagyban javult de a tökéletes megoldáshoz ez esetben személyes találkozás szükségeltetik.


224 Most már el tudom engedni a halottaimat.

Egy hölgy keresett fel minket…említette, hogy már beszélt velünk egy pár hónapja és ennyi idő kellett Neki hogy eltudja engedni a szüleit aki megállapításunk szerint Vele vannak…aurájából energiát vesznek el.
A hölgy befelé fordult depis volt a megszállás miatt.
Ahogy kijelentette, hogy Ő kész elengedni szeretett szüleit a szertartásokat távolról el is  végeztük.
Tudjuk így könnyebb a hölgynek is és a holt lelkek is megnyugvásra leltek.


223 Sok a benzinpénz!

Egy család keresett fel hogy a férj, még altatók hatására sem tud pihenni éjjelente. Holott más ingatlanban tökéletes és pihentető az éjszakai alvás.
Amit még megfigyeltek párjával, hogy mihelyst belépnek a lakásba szinte egyből egymásnak esnek, ingerültek. Ez főleg a férfire volt igaz, aki odahaza állandóan érzett egy megmagyarázhatatlan szorongást, izgalmat, elégedetlenséget.
A sorolt tények alapján elvállaltuk, hogy csak akkor várunk el köszönetet ha ez a dolog a férfivel normalizálódik.
Elmondás alapján ebben az ingatlanban, ami albérlet, a lakók nagyon sűrűn váltották egymást. Járt már itt a minket felkereső család meghívására jósnő, aki gyertya égetéssel próbált segíteni hasztalanul, volt már ott természetgyógyász, aki szimbólumok felragasztásával igyekezett segíteni, de sajnos mind sikertelen volt.
A távoli szertartásunk sajnos nem hozta meg nálunk sem a sikert, ami nagyon makacs megszállók esetén szokott csak előfordulni. Hála Istennek ezen esetek száma 2-3%.
Elmondtuk, hogy személyesen kell elmennünk és fizikailag rátenni a kezünket az ingatlanra, hogy a probléma orvosolódjon.
Nem kértünk semmiféle adományt vagy köszönetet csak a benzinpénzt kértük, hogy támogassák, azonban Ők erre nem voltak hajlandóak.
Az egész napom mindenféle köszönet vagy plusz költség nélkül ajánlottam fel, hogy ellátogatok hozzájuk, és kocsikázással töltöm fél napomat, cserébe csak a benzinköltségért…….de erre nem voltak hajlandóak „költeni”
A benzinpénzre és az utazásra fordított költséget nem állhattam én, és inkább a családomra fordítottam.
Tudom, hogy makacs megszállás okozza a fiatalember problémáit, de valószínűbb, hogy Ők az elköltözéssel orvosolják inkább a problémát.


222 Sok a veszekedés

Egy hozzánk közeli ismerős tudta mivel is foglalkozunk és olvasgatták a weboldalunkat. A családi házukban a gyermek már régebb óta mondogatta, hogy néha néha megjelenik egy sötét alak és szeretné, ha Ő vele menne. Ennek a jelzésnek mivel viszonylag ritkább volt nem tulajdonítottak jelentőséget. Ezzel párhuzamosan az is tapasztalható volt, hogy a házban megszaporodtak a viták. Sokszor bolhákból elefántok kreálódtak.
Valahogy elkezdtek rólunk beszélgetni munkásságunktól teljesen függetlenül, és akkor állt össze a kép, hogy hátha náluk is szellem vagy kísértet okozza a dolgokat a házban.
Felkérésüknek eleget téve végeztük el a személyeken és az ingatlanon a megtisztításokat és pozitív visszajelzés érkezett a munkánkat illetően.


221 Fekete ruhás hölgy.

Egy aggódó anya keresett fel kiben a weboldalunk olvasgatás után összeállt a kép.
Az indok, ami miatt egyáltalán elkezdett keresgélni szellem és szellemjárás témában az a következő volt: A hölgy kislánya egy fekete ruhás hölgyet lát éjszakánként. A hölgy ok nélkül sír és kiborul, valamint elutasító a hozzá közelítőkkel, holott nemrégiben nem ilyen volt.
Azt is észrevette, hogy nagymamája sírját már neki is feltűnően sokszor látogatja, valamint a meghalt nagymamával többször álmodik.
Az oldalunkat olvasgatva összeállt a hölgynek hogy a nagymama halála után itt ragadhatott.
A szellemelengedés szertartásra felkért minket a hölgy, melynek során az ingatlant és aurájuk is „tisztításon” esett át!
A hölgy megkönnyebbülve keresett minket a pozitív beszámolóval, a kislánya sem lát már semmit/senkit a szobában.


220 -10 év sanax

Egy hölgy keresett fel minket telefonon. Elmondta, hogy már sok sok évvel ezelőtt az egyik nap azt tapasztalta, hogy valami belészáll... nem tudta mi az de érezte a testében van valami, ami addig nem volt része.
A történés után letargikus, befelé fordult depressziós lett…kívánt eltávozni az élők sorából, mely gondolat megfékezésében csak nyugtatók tudtak segíteni.
Éjjel felébredve félálom határon furcsaságokat vél látni a szobában.
A szertartásokat kockázat mentesen távolról kérte. A következő napon indokolatlan sírással tudott elengedni plusz dolgokat, mely után nagymértékű megnyugvás uralkodott el rajta.
A szertartásokat egy kis léleklátással toldottuk meg. Kívántuk odaadni, hogy értse meg a drága lélek hogy miért is legyen fontos magának…..és ez legyen a prioritási sorrend…és igen mindenki előtt.
Hogy a nyugtatót le tudja-e tenni végérvényesen az tudom a saját magán végzett munkán is múlik.

219 Skizoid?Nem kell elfogadni amit más mond, az embernek belülről kell erősnek lenni.


Egy stressz állapot váltott ki mentális problémákat a minket felkeresőnél. Szerencsére Ő tudta, hogy nincs minden rendben, nincs összefüggés az Ő által és a többiek (világ többi része) által tapasztalt világ közt minden esetben.
A gyógyulásban a családtagok kiemelkedő támogatására is számíthat, és ezért is kerestek fel közösen, hogy amin tudok segítsek.
Ott jártunkkor szertartásokat végeztünk el ami belső mentális és érzelmi „zajokat” tüntetett el a minket felkereső aurájából, melyek holt lelkek formájában voltak az energiamezőben.
Az természetesen nem biztos és nem is bizonyítható, hogy a megszállás nélkül, a fizikai világban bekövetkezett stressz helyzet akár ekkora mentális sérülés nélkül kezelhető lett volna.
A megszállás nélkül, és a család segítségével a teljes gyógyulás természetes lesz.
Ami szerintünk nagyobb hatással volt  a minket felkeresőre az a hosszas beszélgetés volt, ami alatt megtudtuk értetni azokat az eddig hibás elképzelések helytelenségét, amik a stressz kezelhetetlenségét is okozták.
Ha ezzel a tudattal tud tovább menni útján, akkor hiszem hosszabb távon ez a balszerencse még valóban szó szerint köszönhető lesz a sorsnak.

218 A nagypapa  is italozott

A szenvedélybetegség sajnálatos módon a megszállással is „örökölhető”. Így volt ez ebben az esetben is. Mindemellett a nagypapa utálata egyes rokonok felé is sajnos „öröklődött”. Hangok voltak a fejben, egy megmagyarázhatatlan nem saját bűntudat érzés vezetett el hozzánk egy fiatalembert.
Személyes szertartásunk alatt sikerült is beszélni az elhunyt rokonnal és az élő család jelenléte is segített a közös megbocsátási procedúrában.
A lélek megnyugodva kelhetett át a fénybe. A szertartás után teszteltük az ital utáni ingerenciát és úgy tűnik ez is eltávozott. Hála Istennek.

217 Kiszállok a testemből.

Egy hölgy panaszolja: Alvásból ébredvén olyannyira rémült, hogy nem tud levegőt venni, nem tud mozogni és érzi vannak körülötte olyanok akik az energiáját szívják el.
A lakásban egy büdös szag terjeng egy bizonyos helyről (takarítás/szellőztetésre sem múló), a szobák közt sétálgatva hidegrázás szaladgál a testén.
Mentális lenyomata is van az energia elszívásnak mely miatt a hölgy depis, befelé fordult, őrlődő.
Jártas volt ezotériás tanokban, és keresett az interneten megoldást a holt lelkek hazasegítésére…és talált Minket.
A tisztító szertartások után a legnagyobb elégedettségére ecsetelte, hogy fog ajánlani pár ismerősnek, mert tudja Náluk is az ott maradt lelkek szellem/kísértet formájában okoz problémát az élőknek.

216 Temető mellett

Egy hölgy már 5 éve lakik egy ingatlanban, ami elég közel van a temetőhöz. A problémákkal már a beköltözés után szembesült.
A hölgy eleve érzékenyebb a szellemvilágra és kísértetek jelenlétét megérzi. Egy szkeptikus számára is ijesztő jelek lettek volna az ajtócsapkodás, megmagyarázhatatlan légáramlatok, benntartózkodáskor az ok nélküli idegesség és feszült érzés is. Mindeme lett ha valaki még érzékeli is a 5 érzékszervén kívüli módon a holt lelkeket akkor annak a képlet egyből összeáll.
Már hamarabb kívánt tenni a hölgy a szellemjárás ellen, de eddig nem tudott senki sem segíteni Neki.
Távolról kockázat nélkül kérte próbáljunk meg rajta segíteni. A szertartásokat még aznap elvégeztük és 2 nap múlva keres minket a Hölgy….idézem „ CSEND VAN”.
Olyan csendet érzett és tapasztalt, ami csak az előző ingatlanában volt már több mint 5 éve.
A tiszta környezetet Hála Istennek sikerült megtartani.

215 Könnyen mérhető eredmény

Egy hölgy keresett fel minket, aki közölte hisz a szellemek létezésében, és hiszi, hogy az odahaza tapasztalható ajtócsapkodás is ezen megrekedt lelkeknek köszönhető. Kérte segítsünk a lelkeknek eltávozni.
Távolról végeztük el a szertartást melynek eredményessége lemérhető volt az ajtócsapkodás megszűnésén.

214 Amikor nem tudunk sajnos segíteni.

Egy aggódó ”gyermek” keresett fel kétségbe esetten, hogy nem tudja mitévő legyen. 80 év feletti anyukája egy kislánnyal beszélget a betegszobájában… akit senki más nem lát és nem érzékel.
Az eset körülményei alapján nem volt számunkra biztos, hogy a látomás valós vagy csak képzelet szülöttje.
A szertartást elvégeztük távolról és vártuk a beszámolót.
Sajnálatos módon a dolog jottányit sem változott. Szomorú módon ez időseknél már többször előfordult „praxisunk” alatt. (természetesen nem minden idős beszámolója látomás …kérem, emiatt ne gondolják, hogy a lehetőségek közt nem keresendő a holt lelkek, kísértetek ténykedése!)
Viszont ebben az esetben cselekedetünk hiábavaló volt, de megpróbáltuk.

213 Bútortologatás

Sokkal könnyebb dolga van tudati oldalról annak, akinek vannak falszomszédjai. Minden egyes zajról, neszről feltételezheti, hogy  a szomszédból jön…így az esetleges furcsa hangok miatt nem fog gyanakodni efféle dolgokra. Viszont amikor olyan padlástérből jön a hang, amit nem használ az ikerház egyik tulaja sem akkor már gyanakvó kezd lenni az ember és az ismeretlentől elkezd félni.
Emiatt kerestek fel minket mivel a padlásról bútor tologatás hangja hallatszódik éjjelente, mindemellett a tulaj iszonyatos enerváltságról számol be.
A tisztító szertartásainkat elvégeztük és befelé fordult energiátlan állapot átváltott rendet akarok tenni fázisba. A minket felkereső hangulata nagyban változott és a hangok is megszűntek.

212 Motiválatlanság

Egy fiatalember keresett fel minket, aki arról számolt be, hogy nevelő anyukája halála óta teljesen motiválatlan, energiátlan az élethez.
A kapcsolat sajnos nem volt felhőtlen.
Az éjszakák nem adnak pihentető alvást sem az Ő sem a párja részére.
A szertartásokat távolról végeztük el melyről pozitív visszajelzés érkezett pár napon belül. A fiatalember nagyon köszönte, hogy „kéziféket” segítettünk kiengedni és haladhat tovább. Hangulata megváltozott és erőt és ami a legfontosabb vágyat érez a folytatáshoz.

211  11 év szenvedés vége…Lehet? Talán!

Egy bizonyos eseményig emlékszik vissza egy hölgy mikortól élete kudarc. Elfeledettnek tűnő párkapcsolati előzmények kerültek ismét fókuszba…keresendő a sikertelenségek, boldogtalanság okát.
A lakásban förtelmes szagok terjengnek, melynek eredete nem ismert, mindemellett egy furcsa követnek engem érzés is társult a hölgyhöz a lakásban járkálva.
Elmondtuk, hogy szertartásainkkal a lakásban érezhető dolgok 100% elmúlnak, viszont az hogy az élete egy hatalmas fordulatot vesz a siker és boldogság felé…..nos azt sajnos nem tudjuk garantálni.
Annyit tudtunk ígérni, hogy ha érzi hogy fizikailag is jobban van, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz szertartásink után, akkor már tudhatja bármiféle átok is volt ennek előtte az már nem hat rá.
A család tagok is jobban lettek, innentől  ha az eltérítést akár egy átok is okozta, az elme tudhatja azt hogy az már nem hat rá…de ugye ott vannak Isten kifürkészhetetlen útjai.

210 Sokat gondolok a mamára

Egy hölgy keresett fel, hogy egy tragikus eset óta kissé befelé fordult, és a dolgok az életében nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. Kért, hogy ha tudunk akkor segítsünk, nézzük meg hogy holt lélek nem-e okozza ezt a nyomott hangulatát.
Leírást tudtunk adni arról a lélekről, aki folyamatosan a hölggyel van, és ezután álltak össze a dolgok. A hölgy elmondta, hogy valóban sokat jár a fejében már több tíz éve elhunyt nagymamája.
A hol lelket átengedtük a fénybe és a hölgyet elláttuk pár olyan tanáccsal, amit saját lelke súgott nekünk, amiben elakadása, vagy meg nem értése volt.

209 Házeladás

Egy tisztítási szertartást kellet elvégeznünk egy hölgyön, mivel beszélgetésünk alatt kiderült leírásunkból, hogy a már 20 éve meghalt nagymama ott van a hölggyel!
A tisztítási szertartásokba bevontuk az ingatlant is mely eladó sorban volt és igazából nem volt rá jelentkező.
A szertartást követő napon „véletlen” de ugye ilyen nincs  J….. egy érdeklődő kopogott az ingatlanba és olyannyira megtetszett az ingatlan a nézelődőnek, hogy a foglalóval jött vissza.
Az eladásban hisszük szerepet játszott hogy az ingatlan jó energiákat árasztott, és nem hatott a tulajdonos hölgyre más tudati befolyása, valamint beszélgetésünkkel blokkokat oldottunk.
Tehát találkozásunk több szempontból is szerencsés volt.

208 Energia hiány/ fejfájás

A minket felkereső már végigfésülte az internetet alternatív módszert keresve arra, hogy mi miatt fáradt és fáj a feje az utóbb időkben… és így talált hozzánk.
Egy érdekességről számolt be a hölgy: egy állapot van, amikor jobban van, mégpedig akkor, ha a kutyája közelében tartózkodik. Mintha a kutya átvenne valamit, vagy adna valamit.
A tisztító és aura töltő cselekedeteink elvégzésre kerültek, és a hölgy tartós jobbulásról számolt be.
Az állatok efféle dolgairól több dokumentumban lehet olvasni. Lovak és kutyák a barátság által lelki dolgok megoldásában, macska pedig betegségek daganatok gyógyításában vesznek részt a tapasztalatok szerint.

207 Hegy elátkozva?

Egy Úr keresett fel minket, hogy régebben vásárolt gyümölcsös birtokán furcsa balesetek történnek Vele. Szinte ahányszor kimegy nincs olyan, hogy valami kellemetlen dolog ne történne. Hol a létráról esik le, hol egy gally csapja ki majdnem a szemét, szerszámok törtek.
Az Úr már maga is átkozz a hegyet, hogy mi miatt is kellett megvenni!
Tudomásunk van arról is, hogy az előző tulaj öngyilkos lett.
Mindent összevetve arra kért minket, hogy egy nagy tisztítást csináljunk a telken és saját magán is, hogy efféle „bolondságok” már ne hassanak rá többet.
A szertartásokat távolról végeztük el, reménykedve várjuk a visszajelzést, hogy egy kellemes tavaszon vannak túl! Amit mi tudtunk megtettük!

206 Szabályszerűen fúj a szél

Egy Hölgy keresett minket, hogy éjszakánként lefekvéskor az ágyban való elhelyezkedés után furcsa légáramlatok és hideg érzet terebélyesedik el az egész ágy felett. Mindemellett furcsa nyögés szerű hangokat is hall, és érzi mintha egy láthatatlan erő az ágynak szegezné.
Más ingatlanban történő alvás esetén ezek a jelenségek nem kísérik a hölgyet.
A nagy távolság miatt, ami hatalmas benzinpénzt követelt volna meg inkább a távoli szertartást választotta melyről tudtuk, hogy hatékonysága nem kérdéses.
A szertartások után hagytunk 1 hét próbaidőszakot a hölgynek mely alatt az adott ingatlan több szobájában történő alvást is kipróbálta, és hála Istennek a jelenség megszűnt.

205 Egyszerű diagnózis!

Vannak olyan eseteink ahol a látott dolog egyértelmű. Ebben az esetben egy 8 éves kisfiú hála Isten elmerte mondani édesanyjának az általa látottakat és így kerestek minket megoldásért.
A kisfiút minden este egy bácsi látogatta meg szellem formában és minden éjjel mondogatta neki a bácsi, hogy Ő elszeretne már innen szabadulni.
Az anya mikor ezt megtudta egyből keresett megoldást az interneten és talált ránk.
A szertartást távolról végeztük el és a gyermek is visszajelzett, hogy a bácsi már nem látogatja.

204 Éveken át álmomban kommunikálok édesanyámmal.

Egy Úr keresett fel minket, hogy segítsünk Neki. Nem igazán mert eddig beszélni senkinek sem a történetéről, de már elért egy olyan fokot azon nyavaják összessége ahol tudja nyitnia kell a segítségadók felé.
Elhunyt édesanyja lelkével szinte a halála óta kommunikál álmában. Álmai annyira tudatosak, hogy éber állapotokban pontosan emlékszik a beszéltekre. Ez elmondása szerint nem annyira zavaró, de mindemellett a haláleset óta megszaporodtak a furcsa balesetek, és az elromló elektronikai eszközök száma is.
Szertartással segítettünk az itt ragadt anyukájának és még néhány az illető aurájában és az ingatlanban ragadt holt léleknek hazatalálni a fénybe.
Az álmok megszűntek az Úr kiegyensúlyozottabb békésebb nyugodtabb lett. Tapasztalataink szerint tudjuk a furcsa történések is szűnnek.

203 Külföldön dolgozó Magyar fiatal keresett fel minket a következőkkel:

Több éve járt kineziológushoz, energiagyógyítást is elsajátított, sok dolog oldásra került, de mindemellett szorongó befelé fordult és megmagyarázhatatlan félelmei vannak.
Egy ismerőse aki jártasabb volt Nála ezen dolgokban, érzése alapján közölte a fiatallal, hogy ezen érzések nem a sajátjai, keressen olyat aki akár távolról is tud a megszállás ténye ellen tenni.
A szertartást még aznap elvégeztük és pozitív visszajelzést kaptunk napokon belül. A megnyílt fiatal ezután számunkra még jobban „láthatóvá” érezhetővé vált. Voltak olyan elakadásai, amiken amiatt nem tudott átlépni, mert nem értette meg a miértjeit. Amíg nincs egy megértés addig csak ismételgetett szavak, csak amit az élet feladat megoldása érdekében tesz. Ha megvan az ok, hogy valamit miért tegyek, megvan a megértés akkor onnantól ez a belső igazság és nem kellenek ismétlődő kijelentések ... úgymond automatikus lesz a lényem a feladatmegoldásra.
A szellemelengedéssel együttes léleklátás tudjuk sokban segít a boldogulásában.

202 Egy Kisfiú minden éjjel felriad, hogy bántja egy néni!

A minket felkeresők a szándék meghozatala előtt már régebben is halottak furcsa azonosítatlan neszeket zörejeket éjszaka. Mindig is bennük volt, hogy valaki még rajtuk kívül ott van a lakásban és figyeli őket.
A döntés meghozatalában a kisgyermek szokatlan ismétlődő viselkedése játszott döntő szerepet. A kisfiú minden hajnalban felriadt, hogy Őt bántja egy néni és nem hagyja békén. A visszaaltatás 1-2 órát vett igénybe, mely megviselte a szülőket is. Helyesen hitték, hogy ezt nem lehet hosszabb távon fenntartani…és elkezdtek keresgélni az interneten.
Elmondásuk alapján ismertettük Velük mi a teendő és szartartásainkat távolról elvégeztük.
Pár napon belül köszönő levelükkel találkoztunk. Mi is köszönjük, hogy segíthettünk.

201 Minden megy tönkre

Egy hölgy keresett minket hogy segítsünk rajta. A párkapcsolat, az anyagiak mind lefelé haladnak életükben. Van egy sejtés is, hogy ha átokkal állunk szemben, hogy akkor azt ki okozza.
A beszámolója alapján megszállás is állt a háttérben ezért egy összetett szertartással segítettünk.
Azt ígértük, hogy ha eljut az energiánk hozzá és jobban érzik magukat, akkor megbizonyosodhatnak hogy átok már nem hat rájuk. Azt persze hogy minden egy csapással megoldódik arra fogadalmat nem tudtunk tenni.
A közérzetükben a javulást, élet affinitásukban a pozitivitást megtapasztalták szinte azonnal.
Elméjük és lényük tudhatja, hogy ami ezután történik abban most nincs benne más keze.

Szellemelengedes.hu
Copyright © 2012
k i s o k o s
weboldalt készítette: Gálik Valentin
- Halál -
- Rólunk / Kapcsolat -
- Fő oldal -
- Ki legyen a "szelleműző"? -
- Spirituális gyorstalpaló -
- SZELLEMEK elengedése -
-Szellemelengedés TÁVOLRÓL -
- Házszentelés -
-- Skizofrénia és a szellemek --
- Mentális betegség de nem megszállás -
- Ördögűzés -
- PATRONUM emelt szintű védelem -
- ÁTOK / megszállás és kapcsolatuk -
- Megoldatlan esetek -
- Esetleírásaink -
- Megkeresések -
- Kérdezz-Felelek -
- Szellem -
- Ördög -
- Átok -
- Ajándék személyes találkozáskor -
- Bizonyíték? -
- Összes kérdés-válasz -